Kizzy törije

Alice és Jasper összejövetele ( szerintem )



Alice szemszögéből:

a nap gyönyörűen nem sütött, és nem is tűnt úgy, hogy ki akart bújni. örültem, mert így nem kellett bujkálnunk, és nyugodtan költözhettünk. hirtelen hangos kiáltás jött a hátam mögül. Rose volt. nyafogott, mert nem olyan ruhát adtam neki, amilyet akart. hát, ne tudjátok meg, hogy mekkora hisztit lecsaptam. Amit felakart venni, az divat katasztrófa volt. Egy rózsaszín fölsőt, fehér farmerral; ami még nem is gond, de egy citromsárga sálat, és hosszú ujjút vett volna. még szerencse, hogy a többiek leállítottak, mert visszaküldtem volna a szobájába, hogy gondolkodjon, és utána még büntetésből fel is vetettem volna vele. Mégis, mit képzel? azt, hogy én ilyen simán elmegyek, a világ legnagyobb hibája felett? Könyörgöm, gazdagok vagyunk, legalább nézzünk is ki valahogy! 2 órával később, mindenki a saját autójában volt. Carlisne, és Esmee egy Opel GTC-ben, mögöttük Emi, és Rose, egy - Emett kívánságára - terepjáróban. Közvetlen mögöttük Bella és Edi egy Mercedes Benz SL-Classic-kal, majd utánuk jöttem én, egyedül, egy Mercedes Angelben. Imádtam azt az autót, minden kényelmesen elfért, és ha gyorsan is ha valahova oda akartam érni gyorsan, de nem kockáztatva kilétem, csak beültem. Ha meg elkaptak gyorshajtásért, nekem senki sem tud ellenállni. Így utaztunk, és végre, olyan másfél nap múlva megérkeztünk. Mint mindig, egy gyönyörű erdőben leltünk helyet magunknak, amiben már fel volt épülve a házunk. Mikor kiszálltam az autóból ugrándoztam. Ez volt eddig a legszebb házunk, és Esmee meglepett benne, egy óriási nagy gardróbbal. Szerencse, hogy tényleg olyan nagy volt, mert így minden ruhadarabom kényelmesen elfért. Egy dolog nem tetszett az egészben, hogy Rose mindenhez olyan savanyú képet vágott. Csak olyanokat mondott, hogy szép, meg hogy tetszik neki, de igazából, nem látszódott rajta a lelkesedés. Ami pedig még a savanyú képeinél is jobban zavart, az az volt, hogy folyamatosan rám szólt, hogy ne ugrándozzak, és sikongassak minden kis dologért. Pedig tényleg szép volt a ház. kezdjük a nappalival. Minden modern volt, és csodás. Az egyik felén nagy ablakok voltak, a másik felén pedig a konyha. Az a rész természetesen érintetlen maradt, csak a látszat miatt kellett. Nos, a kanapéval szemben volt a TV, felakasztva a falra. Mellette, sok-sok festmény díszítette, az egyébként is gyönyörű nappalit. Mögötte volt egy fürdő, ami szintén nem kellett. Mellette volt a felfelé vezető lépcső, ami egész érdekes volt, mert a lépcsőfokokat nem tartotta sehol semmi, csak az egyik fal; így úgy nézett ki, mintha a falból nőtt volna ki. A szobám fényűző volt. A falak lilák voltak, és a szoba közepén ott volt egy kör alakú ágy, ami ráadásul, a plafonból lett lelógatva! De, a szoba csak egy átvezető volt, egy másik, jobb szobába: a gardróbba. nagyobb volt, mint az egész ház, és szebbnél szebb festmények voltak bent. volt legalább 10 szekrény, amelyek mind 4 ajtósak voltak, és ugyanannyi, fiókos szekrény. Ebből a csodás helyből egy kisebb szobába lehetett átmenni, amiben csakis ékszereket, és kiegészítőket lehetett tartani. Sajnos a többi szobát nem láttam, mert nem engedtek be. Mindenki elvonult, kivéve Emi és Rose, de Rosalie megtiltotta, hogy bemenjek. Emivel beszélgettem.
- Rose, hova ment?
- Vadászni. Azt mondta, már nagyon ki van száradva.
- Értem. Te miért nem mentél vele?
- Nem akarta, hogy vele menjek.
- Mit mondtál neki, hogy így viselkedik veled?
- Annyit mondtam, hogy lessük meg a többieket, dehát nem akarta. Nem értem mi a baja. Szerintem igenis jó mulatság, ha valamivel lehet őket zsarolni.
- Azt hiszem én is Rose után megyek.
- Most ez komolyan ennyire rossz?
- Szerinted? Inkább ne is szólj hozzá.
- Tényleg ! Te már várod az iskolát?
- Hát, ja. - mondtam kicsit lehangolva.
- Mi a baj? - kérdezte aggódva.
- Semmi, de tudod, középiskola, szerelmek, én pedig ott leszek egyedül. - mondtam, és ha ember lennék, biztosan sírnék.
- Figyelj, lehet, hogy itt végre megtalálod azt, akit akarsz.
- Te is jól tudod, hogy milyen egy ilyen hely! Szerelem, majd fél év, és szakítás.
- Ez nem Alice. Te nem ilyen vagy. Nézd úgy, hogy de igenis lesz valakim.
- Ugyanígy kezdünk minden új sulit. Nem adod fel? - néztem rá, miközben egyik szemöldökömet felemeltem.
- Eltaláltad, nem. Mindig kell reménykedni, és hidd el, ha elég erősen akarod, megtalálod.
- Talán igazad van. - adtam meg magam. Ekkor belépett Rose.
- Ezazzzzzzzzzz. -ordítja Emett.
- Mi történt?- néz felé Rosalie.
- Megint nyertem! - erre a mondatra, én is érdeklődve fordultam felé.
- Mégis mit? - kérdeztem.
- Nem emlékszel? Úgy a 3 körül, elkezdtünk versenyezni, hogy ameddig nem lesz szerelmed, addig feladod-e, vagy sem, hogy reménykedj.
- Höhh. igaz. - vallom be, de már csak háttal mondom nekik, mert Rose hátulról elkezdte csókolni Emettet; amit én nem voltam képes végig nézni.

Másnap

- Gyertek már, indulunk! - ordítja Carlisne.
- megyek! - mondtam, és már le is suhantam, egészen a garázsig.

A suliban mindenki minket nézett, de már megszoktuk. Viszont, volt egy csoport, akik úgy tűntek, elég bátrak, mert odajöttek hozzánk.
- Sziasztok! Nem zavarunk? - kérdezte egy szőke hajú fiú. Mielőtt bárki is mondhatott volna valamit, én nemet bólintottam. - Ez szuper! A nevem Mike, ő itt a barátnőm Jessica, - mondta, és egy mosolygó "almára" mutatott. - Itt pedig a haverom, és a barátnője: Ben, és Angela.
- Sziasztok! - köszöntek, majdnem teljesen egyszerre.
- Sziasztok! - mondom, de közben végig éreztem, hogy a többiek rosszallóan nézik azt, hogy barátkozom.
- öhm... Sziasztok! Bocsi Alli, de elkísérnél egy séta erejéig? - Kérdezte Rose, és közben már állt is fel.
- Persze. - mondtam, de csak értetlenül néztem rá. Mikor kiértünk az udvar egyik lehagyatottabb részéhez, megfogta a vállam, és elkezdett prédikálni.
- Te ennyire hülye vagy? - nézett rám mérgesen.
- Most miért nem lehetnek barátaim? - kérdeztem felháborodottan.
- ha barátok kellenek itt vagyunk mi is!
- De ti sem értek rá mindig, és eléggé sokszor. Na meg mi van, ha találnék valakit magamnak?
- Lenne szíved átváltoztatni? - nézett rám, mint bárány az új kapura.
- Nem tudom. - sütöttem le a szememet. - Csak jó lenne, ha velem is lenne valaki. Elég unalmas, hogy ti sosem unatkoztok.
- Ugyanmár! A szerelmi élet sem olyan jó. Sokszor én is magányra vágyom. - mondta lágyan.
- Azt könnyen megkaphatod, viszont nem kapsz olyan könnyen társaságot, ha akarsz. Érted már, hogy mi a bajom? - ordítottam. Ő nem felelt semmit, csak visszament az ebédlőbe. Nekem se kellett több, úgy gondoltam kihagyom a mai napot az iskolában. Nem volt kedvem tovább maradni. Már az iskola kijárathoz értem, amikor nekem jött valaki. Egy szőke hajú, igen omol arcú fiú volt az.
- Sajnálom. Nem láttalak. - mondta.
- Semmi gond. - ekkor jöttem rá, hogy ő is a suliból ment el. - Te is elmész?
- Mi? Ja, igen. Elege van már belőlem az igazgatónak, így haza küldott.
- Mégis mit csináltál?
- Semmit, csak nem szokásom se nevetni, se beszélni. - mondta halál komoly arccal.
- És emiatt valakit haza lehet küldeni? - kérdeztem tágra nyílt szemekkel.
- Amint látod igen. - mondta, még mindig rezzenéstelenül. Ettől megijedtem, és ezt meg is látta rajtam. - Látod, pont így viselkednek ők is. Mindig megy emiatt a panasz. Azt hiszem, megyek is. Nem kell, hogy te is megijedj tőlem. - azzal már ment is tovább.
- Várj! Még be sem mutatkoztam. Alice Cullen.
- Örvendek Alice. Én Jasper Withlock vagyok. - mondta, de valamiért csodálkozott.
- Mi a baj? Miért csodálkozol?
- Tudod, te vagy az első, aki megkérdezte ki vagyok. - ekkorra vissza vette a komor arcát.
- Értem.
- Merre laksz?
- Az erdőben.
- Szóval amiatt volt a múltkor az a nagy felhajtás.
- Hát, ja. De megyek is, szia! - mondtam, és sarkon fordultam.
- Szia! - kiáltott utánam.

Otthon:

Már vagy 2 órája nézhettem a TV-t, amikor valaki megfogta a vállamat. Edward volt az. Mellém ült, és elkezdett kérdezősködni.
- Ki az a Jasper? - kérdezte, de a szemeivel majd megevett.
- Egy fiú a suliról, és egyébként mi közöd hozzá, és második egyébként, honnan tudzs róla? - én is így néztem rá, mint aki megeszi.
- A gondolataidból, hugi. Na ki az? És mennyire vagytok jóban?
- Hahh... Ezt komolyan magadtól kérdezed? Nem Rose kért meg rá?
- Rose, tiéd a pálya, már tudja! - üvöltötte neki, és azzal a lendülettel el is tűnt. Helyét 1 pillanat alatt átvette, az én szőke nővérkém.
- Mit akarsz tudni? - kérdeztem óvatosan.
- Hogy néz ki? Jó Pasi? Szereted? - hadarta.
- Hát, nagyon komoly, udvarias, szőke hajú. Szerintem, mint barát szóba jöhet, de mint "barát" nem. Na, és ezzel meg is válaszoltam az utolsó kérdést is.
- Hogy hívják? - kérdezte hátulról Emett.
- Mit érdekel az téged? - nézett rá érdeklődve Rose.
- Alli elmondásai alapján, lehet, hogy ismerem.
- Jasper Withlock. - mondtam, és reménykedtem, hogy tud róla egy-két információt adni.
- Háh! Őt ismerem! 5 éves korában láttam.
- És? Mit tudsz róla? - kérdezte Rose.
- Azt, hogy azért olyan komor, mert az apja harcolt háborúkban, és hát ennek megfelelően tanította. Úgy tűnik ez lett a vége. Bár, nem rég az egyik újság írta, hogy Withlock tábornok, - mert az volt- meghalt, a feleségével együtt.
- Akkor most egyedül él?
- Szerintem igen.
- az azért rossz lehet. - mondta Rose. - Vajon mit dolgozhat?
- Nos, erre már én sem tudom a választ. - vonta meg a vállát Emi.
- Na, de inkább hanyagoljuk a témát. - javasoltam. - Én elmegyek vásárolni. Jössz, Rose?
- Azt hiszem most kihagyom. - mondta, majd Emettre nézett.
- Azt hiszem, ezt meg én hagyom ki. - mosolyogtam, és elmentem.

Másnap:

Egy újabb nap telt el a suliban. Nem volt semmi jó. A tanárok a féltékenység miatt, megint minden dolgozatomra 2-3-t adtak. Miért ilyen szadista állatok? Nem fogom tudni megérteni a tanárokat. De nem is ez volt a nap legrosszabb része, hanem, hogy Jasper folyamatosan figyelt, és amikor felé néztem a szíve gyorsabban vert. Nem értettem, hogy mit akar... vagy legalábbis akkor még nem. Úgy a harmadik óra tájában nem volt kedvem sietni az órámra, mert a tanárt gyűlöltem, amúgyis mindegy volt neki, ha ott vagyok, ha nem.
"Elkéne indulnom. Azért, lehet, hogy ma megváltozott, és nem lesz neki minden mindegy." - gondoltam magamban. Már majdnem ott voltam, amikor pár "idősebb" srác elém lépett.
- Szia tündérbogár! - kezdte el az egyik fiú, miközben szájából érződött az alkohol. - Nem akarsz tanulni? Gyere velünk.- Erre mind3-an röhögni kezdtek.
- Kösz, de kihagyom. - mondtam, és megpróbáltam kikerülni őket.
- Ne olyan sietősen. - Mondta, egy másik fiú, és elkapta a karomat. Nem igazán tudtam, mit kellene tennem, hogy ne fedjem föl magam, és a családomat, de ha elvisznek, még nagy bajok lesznek. - Láttuk ám, hogy milyen szomorú és magányos vagy! Hát nem jó, ha felvidítunk?
- Te, ez nem akarja, hogy kényeztessük. - szólalt meg végül a harmadik fiú. - Ezt nem engedhetjük! - mondta, és most már dühös szemeik lettek. Nem igen éreztem, de láttam a karomat szorítón, hogy egyre szorosabb lesz az ökle. Csak azt figyeltem, hogy tudjam, körülbelül mikor kellene felszisszennem. Nem kellett arra olyan sokat várjak, már majdnem öszetörte a saját kezét, ezért úgy tettem, mint akinek nagyan fájna és összegörnyedtem. Hirtelen, elengedte a kezemet, és csak most láttam, hogy nekiesett a falnak, és ütközés után egy foga ki is jött. Nem tudtam mire vélni, de ekkor egy illat megcsapta az orromat. Tudtam kié, az övét 1000 közöl is felismerném; Jasper volt az. Egyik kezét vállamra tette, és aggódóan nézett a szemembe.
- Jól vagy? - kérdezte.
- Én igen. - ekkor rápillantottam arra a kezére, amelyikkel ütött. Vérzett, és ez a vér csiklandozta az orromat. nagyot nyeltem, és addigra már én jobban aggódtam érte. - Te jól vagy?
- Ne aggódj, ez sem.... - kezdte el, de ekkor hátulról a másik kettő megtámadta őt. Fejét, a padlóba verték, amitől elkezdett vérezni az orra. Amikor egy kicsit abbahagyták, megfordult, és az egyiket lábbal eltalálta. Ezt látva a másik kést kapott elő, és úgy közelített.
- Jasper vigyázz! - ordítottam felé, mire ő észbe kapott, de már késő volt. A kés elérte, és a kezébe mélyedett. Felordított, de ez a fájdalom erőt adott neki és egy hatalmasat ütött az utolsó támadójába, aki elájult. Ekkor jelent meg az igazgató, és a helyettese. A helyettes rögtön hívta a mentőket, míg én odamentem Jazz - hez, aki nehezen vette a levegőt. A sebe rettentően vérzett, és talán még nálam is sápadtabb volt.

2 óra múlva:

Hazafelé tartottam a kórházból. Azt mondták az orvosok, hogy bent tartják mindannyiukat kivizsgáláson. Engem is megakartak nézni, de nem engedtem, és addig erősködtem, míg haza nem mehettem. Sajnáltam Jaspert, hogy nem tudtam segíteni neki, de nem bírtam. Egyszerűen az illatok, és a vér szagától mozdulni sem bírtam. Amikor hazaértem, nem a bejárati ajtón, hanem az ablakomon keresztül mentem a szobámba. Azt hittem, hogy nincs bent senki, de sajnos Rose túlzottan ismert, és már várt. Tudtam, hogy előbb-utóbb elfog jönni ez a beszélgetés is, így inkább túl akartam esni rajta azonnal.
- Akarsz róla beszélni? - ez volt az 1. kérdése, amint mellé ültem.
- Azt hiszem.
- Rendben. Mit csináltak veled? Hogy került ő a képbe, és mi történt utána? - kérdezte. Ugyan próbált tapintatos lenni, de valahogy nem éreztem jól magam ezektől a kérdésektől.
- Hát, elkaptak... részegen. Elakartak vinni valahová, gondolom bántani. Nem tudtam mit kellene csináljak. - igen. Az már csak egy olyan nemmel teli nap volt. - És mielőtt elvihettek volna, megmentett.
- Ez nem semmi, de miért vannak akkor most kórházban?
- Elkezdtek verekedni, és végül jött egy kés is. Mindenkinek lett valami baja. Ahogy feltudtam mérni a helyzetet, Jasper volt a legrosszabbul.
- Értem. Hát ez aztán... - nem tudom mit akart mondani, de elkezdett belőlem áradni a szó és a gyűlölet.
- És az a bunkó igazgató pedig képes volt, és még őt tette felelőssé az egészért, mert, hogy az apja nagy segítője az iskolának. De ha tudtam volna segíteni, ha nem fagyok le, akkor most nem lenne ez az egész. Ha nem kellett volna megmentenie, most nem kellene fizetnie a kórház miatt Jaspernek, ha nem lennék ennyire szerencsétlen, mindez nem történt volna meg! -már-már üvöltöttem. Ha ember lennék, akkor biztosan patakokban ömlene a könnyem; de mivel vámpír vagyok, ezért csak fájdalmas hangú morgások jöttek fel a mellkasomból. Rose megpróbált nyugtatni, de nem sikerült. Végig átölelt, és simogatott. Mikor egy kicsit lenyugodtam, egy látomásom volt. nem láttam sokat, csak annyit, hogy Jasper magába döf valamit. Egyenesen a szívébe. Nem akartam elhinni. Azt hittem, csak az elmém játszik velem. Mire feleszméltem már másnap volt, és iskolába kellett mennem. Esmee azt mondta, hogy nem kötelező, ha nem akarok. Azt mondtam, hogy amennyit bírok, addig leszek bent.
- Rendben, kicsim. Vigyázz magadra. - Mondta Esmee, és Carlisne.

Suliban, az 5. óra felé:

Mike futott felém. Érdekes volt, hiszen nem láttam egész nap.
Fogalmam nem volt, hogy miért jön annyira felém, hiszen nem voltunk olyan jóban.
-Alice, Alice. - mondta a nevemet, miközben lihegett.
- Nyugi Mike, mi történt veled? - kérdeztem, de nem gondoltam semmi rosszra.
- Nagy baj van. -mondta, kicsit összeszedettebben.
- Mi a baj?
- Ma egész nap Jaspert próbáltam vigasztalni.
- Mi-miért? - kérdeztem értetlenül.
- Te komolyan ennyire vak vagy? Még a hülye is látja, hogy szerelmes beléd! - tudtam, hogy Jazz mit érzett irántam, de nem akartam hallani. Azt hittem, hogy csak egy múló szeszély voltam.
- Mondd már, hogy mi a baj! - mondtam, de most már ordítottam rá.
- Jazz megakarja... megakarja...- látszott, hogy nincs ínyére a mondandója. - Megakarja ölni magát.
- Ezt nem hiszem el! Tényleg igaz volt, amit láttam! - mondtam, mire Mike csak értetlenül nézett rám. - Ne nézz, hanem mondd el, hogy miért akarja megölni magát! - mondtam hisztérikusan.
- Látja, hogy nálad nincs semmi esélye, és tudja, hogy többet nem lesz olyan ember, aki valaha is kíváncsi lesz rá.
- Most hol van? - kérdeztem, még mindig hisztérikusan.
- A házukban. - mondta, mire én elkezdtem kifelé futni. Magam mögül már csak Rose hangját hallottam, amint azt mondja, hogy: " Na látod, érdemes volt neked barátkoznod!". Nem tudtam mikor, de tudtam, hogy még meg fog fizetni ezért a beszólásáért.

Jasper házánál, 15 perccel később:

Berontottam, és minden sötét volt. Az ajtót gyorsan bezártam magam mögött, aminek hála, egy normális ember már semmit nem látna. Gyorsan körbe néztem, de Jaspert nem láttam sehol. Viszont az egész ház, - gondolom - az apja katonai fotóival, és kitüntetéseivel volt tele. A konyhában a hűtőn ott voltak, hogy egy rendes katonának hogyan kell élnie. Ettől kirázott a hideg. Végre meghallottam valami nyöszörgést fentről. Felsuhantam, és egy zárt ajtóval szemben álltam. A nyöszörgést egyre hangosabban hallottam, és végre rájöttem, hogy az sírás. Bementem, mire Jasper felém nézett. Az arca könnyes volt, és meggyötört. Éreztem, hogy a szíve gyorsan ver. Nem bírtam mit csinálni; leültem, és a szemébe néztem. Megpróbálta elfordítani, de határozottan megfogtam. Már elkezdtem volna mondani, azt a régi szöveget, hogy jobbat érdemel, meg ilyenek, de ő szólalt meg.
- Sajnálom. - kezdte elfolytott hangon. - Sajnálom, hogy miattam ilyen szörnyű dolgokat kell átélj. Ígérem békén hagylak, csak egy dologra válaszolj. - Bólintottam. - Miért nem vagyok elég jó neked? - mikor ezt kimondta, valahogy megváltozott a véleményem. Rájöttem, hogy én mindig is akartam őt, de Rosenak igaza volt. Féltem. Féltem az átváltoztatásról. Én akarom őt, én szeretem őt, de ő még él! Ezt nem tehetem meg vele. - Kérlek válaszolj!
- Nekem te vagy maga a tökély. - mondtam, mire ő csak csodálkozva nézett rám. Elengedtem, mert addigra már én nem bírtam a szemébe nézni. - De sajnos nem lehetünk együtt.
- Miért?- kérdezte és már szinte rám üvöltött.
- Nem tehetem... én... más vagyok, és nem lehetsz te is olyan.
- Miért, milyen vagy? Én bármit megtennék érted!- mondta, és megfogta a két vállamat. Nem szóltam, és lassan újra elkezdtek folyni a könnyei. Megint ostobán éreztem magam, mert nem tudtam mihez kezdjek. - Kérlek mondj bármit! Ha hazugság, azt is elhiszem. - mondta, és a térdére hajtotta a fejét.
- Úgyse hinnéd el! - mondtam neki, de már úgy éreztem, hogy én is el fogom sírni magam, ami lehetetlen.
- Kérlek! - elszakadt a cérna. Felidegesített ezzel a kíváncsisággal, és úgy éreztem az a legnagyobb büntetés, ha megmutatom a valódi énemet.
- Rendben. Menjünk a konyhába.
Leértünk, és elővettem egy kést. Jasper egyáltalán nem értette, hogy mit csinálok, de mielőtt bármit is tehetett, vagy mondhatott volna, a és beleszúrtam a kezembe; az viszont nem átdöfött, mint amire Jazz gondolt, hanem kettétörött rajtam.
- Ez hihetetlen. - Mondta, és a csodálkozástól vezérelve megfogta az egyik kés darabot. - Au. - ez a hang azt mutatta, hogy elvágta magát, és a vér szaga előhúzta az ösztöneimet. Már a földre kényszerítettem, amikor észbe kaptam. Gyorsan a szoba másik oldalára siettem, és elfordultam tőle. Nagyokat lélegeztem, bár nem kellett, ettől úgy éreztem, hogy vissza nyerem az önkontrollomat.
- Kérlek, valamit csinálj a véreddel. - nyöszörögtem. nem értette ugyan, de lekötötte.
- Most már elmondhatnád, hogy mi vagy. - akkorra visszanyerte a régi, komor hangulatát. Amikor meghallottam, hogy milyen a hangja, megijedtem. Azt hittem, hogy most, hogy kiderült, hogy egy szörny vagyok, már utál. Nem volt mit vesztenem, elmondtam neki, még mindig háttal állva.
- Vámpír vagyok. V-Á-M-P-Í-R. egy szörny. Gondolom, mostmár nem kellek. - mondtam, és az ajtó felé kezdtem menni. Elkapta a karom.
- Várj! Kérlek ne menj! - mondta komoran, bár a szemén látszódott az aggódás. -Nem akarom, hogy elmenj. Azt mondtad, hogy szeretsz. Hogyan lehetnék én is vámpír?
- Micsoda? - néztem rá értetlenül. - Nem értelek. Miért akarnál te vámpír lenni?
- Miattad. Amikor megismertelek, elmondtam, hogy hazaküldtek a komorság miatt. Te voltál az első, aki megkérdezte, ki vagyok. És te vagy az első, aki azt mondta, hogy szeret. - éreztem a szorításán, hogy elgyengül. Úgy tűnt túl sok minden kavargott benne. Segítettem neki, hogy leüljön a kanapéra. - Tudod, ameddig a szüleim éltek, apám egyszer nem mondta, hogy szeret, anyámnak pedig megtiltotta. Nem akarlak elveszíteni. Szóval, hogyan lehetek én is vámpír?
- Nem érdekel mit mondasz, nem változtatlak át. - mondtam komolyan, hátha rájön, minden szót komolyan mondtam.
- Rendben. Ha nem kellek, magamnak se kellek. - mondta, és a konyhába vette az irányt. utána iramodtam, és egy szörnyű kép tárulkozott elém. Magába döfött egy konyhakést. A földre esett ájultan. A vér engem is a földre kényszerített; de most, hogy megmentsem erőt vettem magamon, és megpróbáltam Carlisnét hívni, hogy ne haljon meg.
- Haló?
- Carlisne, kérlek gyere el Jazzihez, nagy baj van! Attól tartok meg fog halni. - mondtam elhaló hangon.
- Mindjárt ott vagyok. - mondta, és letette.
Még mindig csak ültem a földön, és néztem ahogy az a férfi akit szeretek, meghal, ha nem jön időben a segítség. Szerencsére fél perc múlva ott volt Carlisne, és amint meglátta a sok vért, odament hozzá minden szó nélkül, nagy levegőt vett, és belé harapott. Erre felnyílt Jazzi szeme, és csak a fájdalmat, a tömör kínt lehetett benne látni. Carlisne odaszólt hozzám, hogy hozzánk visszük, és hogy készítsem elő a kocsit.

2 óra múlva, a Cullen háznál:

Jasper még mindig nem alakult át teljesen. Engem Rose ölelgetett, és nyugtatott. Mindenki kíváncsi volt, mi lesz, ha majd vége az egésznek.
- Mégis most mi történt hugi? - kérdezte Emi.
- Nem tudom. Elborult az agyam, és elmondtam neki mindent. Utána neki szakadt el valami, és meg akarta ölni magát. - amint belegondoltam, hogy az én hibám volt az egész, az egész testemet átvette a félelem, és a reszketés.
- Értem. De ez akkor is felelőtlen dolog volt tőled. - próbált oktatni Edward. Nem törődtem vele, de azért Rose megvédett.
- Ha ő a felelőtlen, akkor ti miért is vagytok most haragban Bellával? - kérdezte.
- Az teljesen más. - védekezett.
- Nem, nem más! Hülye voltál, és megengedted, hogy egy másik lány megcsókoljon. Mondd meg őszíntén, normális vagy?
- Te pedig elkezdted mutogatni magad másnak, szal csak kvittek vagyunk!
Még tovább is veszekedtek volna, de ekkor megjelent az ajtóban Carlisne, és mögötte az átváltozott Jasper.
- Jasper! - sikoltottam, majd a nyakába ugrottam. Ő visszaölelt. Mindenki üdvözölte, de amikor Belláékhoz ért, valahogy megváltozott a tekintete.
- Öcsi, jól vagy? - kérdezte Edward.
- Persze, de te kire vagy ennyire dühös?
- Hogyan? - kérdezte hisztérikusan Bella. - Carlisne, te elmondtad neki, úgy, hogy nem is ismer?
- Nem mondtam semmit! - védekezett.
- Akkor honnan tudod? - kérdezte Emi a háttérből.
- Nem tudom, de érzem.
- Hehh. Mégis most akkor mit érzek? - érdezte gúnyosan Emi.
- jajj. Te valakire rohadtul be vagy gerjedve, viszont Bella lenyugodhatnál, kezdek fulladni a dühödtől. - mindenki csak nagyot nézett, mégis honnan tudja mindezt. Ekkor Esmee közbeszólt.
- Úgy tűnik neked ilyen érzelemérzékenységed van.
Elmodtunk neki mindent, és végül már csak ketten lettünk. Az estét átbeszéltük, és persze voltak benne forró csókok is. Az volt életem legszebb estéje.


Köszönöm Kizzynek hogy megírta ezt a Történetett!

Pályázat

Sziasztok!

Egy pályázatot szeretnék hírdetni amit Július 15-ig lehet leadni erre a címre: eszterke0607@hotmail.com .

A téma Alice és Jasper.


Puszi: Eszter